Elutasíthatja-e az iskolaigazgató az orvosi igazolást?
Az iskolák maguk is megszabhatják, milyen esetben fogadják el a hiányzások igazolását.
Az iskolák maguk is megszabhatják, milyen esetben fogadják el a hiányzások igazolását.
Vadai Ágnes ellenzéki országgyűlési képviselő Pintér Sándort kérdezte az ügyben, érdemi választ azonban nem kapott.
Ezentúl nem maximálják a szülők által igazolható napok számát – így döntött az egyik pomázi iskola. Máshol ennél jóval szigorúbbak a szabályok, a legenyhébb – nemhogy orvosi kezelést, de vizsgálatot sem igénylő – tünetekről is orvosi igazolást kell vinni. Nem véletlen, hogy a gyermekorvosok évek óta kérik az iskolákat és az oktatásirányítást, számolják fel az „igazolásgyárat”, amely éppen a gyógyítástól veszi el az időt.
Valószínűleg Budakalász lett az ország első „igazolásmentes” városa, miután a helyi iskolák és óvodák a betegség miatt hiányzó gyerekektől már nem kérnek orvosi igazolást, hanem elfogadják a tünetmentességről szóló szülői nyilatkozatot is. Máshol is hasonló rendszert alakítanak ki, a napokban több gyermekorvos is bejelentette, hogy sikerült megállapodni a környékbeli intézmények vezetőivel, végre vége lehet az igazolásgyárnak.
Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.